
12. c-moll fughetta – a kettősfúga felé “Törtetés”
25. Hazafelé az erdőn át (Hegyek közt a lakásom) – a szólamok sűrűjében
30. Fughetta super “Nun komm, der Heiden Heiland” – J.(ohann) S.(ebastian), meine Freude
Orbán György: AULOS
Rájöttem, hogy kisebb-nagyobb darabokon keresztül be lehetne csempészni az évezredes polifónia megannyi technikáját a repertoárba.
/Orbán György/
Az Auloszról
Az aulosz, vagy kétágú síp egy ókori görög hangszer, melynek két csövén át játékosa egyszerre két hangot szólaltathatott meg, vagyis ha kezdetlegesen is, de több szólamban játszhatott egyedül. Arról, hogy a sípok pontosan hogy szólaltak meg együtt, nem áll rendelkezésünkre elég információ. A feltételezések egyike szerint az egyik síp egy kitartott hangot, a másik pedig egy dallamot játszott, amelyek aztán felcserélődtek. Mivel a polifón szerkesztésben is gyakran felfedezhető hasonló jelenség, Orbán György találóan választotta az auloszt a polifónikus írásmód jelképeként.
A zongoramű-sorozat két kötete 31 darabot és két variánst tartalmaz: prelúdiumok, fúgák, fugetták, capricciók, toccaták, korálok és himnuszok sorát. Orbán a maga eklektikus, de mégis egyéni zenei nyelvén módszeres részletességgel mutatja be a polifónia különböző kompozíciós eljárásait. Ezekről, valamint a darabok születéséről a kötetek bevezetőjében és az egyes tételek előtt álló rövid, találó és humoros magyarázó szövegekben ír. A bemutatott zenei technikákat saját, igen művészi rajzaival is illusztrálja.
Orbán György
Orbán György az egyik legismertebb, legtermékenyebb és legtöbbet játszott kortárs magyar zeneszerző. 1947-ben született Erdélyben. Tanulmányait a kolozsvári Zeneakadémián végezte, ahol később zeneszerzést és ellenpontot tanított. 1979-ben Budapestre költözött ahol a Budapesti Zeneműkiadónál volt zenei szerkesztő. 1982- től a Zeneakadémián tanított zeneszerzést és zeneelméletet. A hagyományos koncerttermi műfajok jellemzőek rá, szimfonikus-, verseny- és kamarazenei művek. Művei legjelentősebb része tükrözi a vokális zene, a dalok, oratóriumok, misék iránti vonzódását.
Erdei Márta
Erdei Márta tanulmányait a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatta Hambalkó Edit és Gulyás Márta vezetésével, majd 2003-ban az USA-beli Indiana University-n doktorált, ahol tanárai Edmund Battersby, Shigeo Neriki, György Sebők és Leonard Hokanson voltak. Márta rendszeresen ad szóló- és kamarazenei koncerteket, fellépett Magyarországon, Írországban, Ausztriában, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Romániába, Svájcban, Görögországban, Amerikában és Taiwanban. Szerepelt a Magyar Rádió, a BBC, a holland NPO és az ír RTÉ programjaiban.
Első füzet
1. a-moll prelúdium – kétszólamú szerkesztés “Nem is tudom, régi hagyomány a “prelúdium” cím. Sok minden belefér”
2. A-dúr fughetta – imitáció, fúga “Süldő-fúga”
3. d-moll prelúdium – szinkópás szerkesztés “Infánsnő reggel, ágyán ül, lábát lóbálja. Nem tudja eldönteni, ma jó legyen-e, vagy gonosz”
4. d-moll fughetta – a stretto “Az udvari törpe már sejti”
5. E-dúr prelúdium – tükör-játék “Például: vízen”
6. E-dúr ária – augmentáció és diminúció. “Földön és égen”
7. g-moll prelúdium – kettős ellenpont “A látóhatár”
8. A 150. genfi zsoltár – közösségi ének és polifónia “Lantokban, hegedőkben”
9. H-dúr prelúdium – a polifón “lebegés” “Nyugalom”
10. h-moll korálfantázia – amit a szöveg sugall “Tiltakozás”
11. Toccatina- látens polifónia “Cikornya”
12. c-moll fughetta – a kettősfúga felé “Törtetés”
13. Fisz-dúr prelúdium – dallam lent (miért, hol kéne lennie?) “Virágzó bokor”
14. Fisz-dúr fúga – kettősfúga “Ha idáig eljutunk, már megérte”
15. “Mennyből az angyal” – a polifónia áttetsző “Karácsony (Márai Sándor szép versével)”
Második füzet
16. Desz-dúr prelúdium – szabályos és szabálytalan
17. Desz-dúr fúga – proposta és riposta
18. b-moll prelúdium – a komplementer ritmus
19. B-dúr capriccio – komplementer ritmus karambollal
20. Séta (…amikor a bellissima Donna Cambiata…) – szinkópa
21. …egy folyó rövid életrajza – az áramló polifónia Tájkép három változatban
22. Tájkép verőfényes álomban
23. Tájkép didergő télben
24. …és ahogy a köd felszáll
25. Hazafelé az erdőn át (Hegyek közt a lakásom) – a szólamok sűrűjében
26. Asz-dúr prelúdium – a polifónia napszámosai: a figurációk
27. Asz-dúr fúga – témák “párviadala”
28. B-dúr hármasfúga – hármas ellenpont Korál három változatban
29. Hárfa-etűd
30. Fughetta super “Nun komm, der Heiden Heiland” – J.(ohann) S.(ebastian), meine Freude
31. Himnusz a végeken – “Adj békességet, Úr Isten”
A felvétel 2017. június 12-én és 19-én készült a dublini Royal Irish Academy of Music épületében
Zongora: Steinway & Sons, technikus: Feena Lynch
Hangfelvétel: Jonathan Nangle
Hangmérnök: Péter Erdei
Mastering: Bence Bükki
Borítóterv: Jenni Cooney
Kiadó: Divisart Kft.